Vendégeink szerint
Régóta járok edzeni Judithoz. Fontos nekem az egészségem megőrzéséhez. Mára minden megváltozott. A magas szintű szolgáltatást már nem tudom személyesen igénybe venni. Kipróbáltuk az online edzést és működik. Hajrá, nem szabad abbahagyni!
Bihall Tamás
Elnök, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Belgyógyász és kardiológus orvosként fontosnak tartom a testi fittséget. Közel 13 éve járok rendszeresen a Total Fitt edzőterembe Tóth Judithoz, akit szakmailag nagyon felkészült szakembernek ismertem meg. A rendszeres edzés fontos a test és a lélek egyensúlya szempontjából, de ugyanilyen fontos az immunrendszer megerősítésében is, különösen ilyenkor, mikor az egészsegünket súlyos vírusfertőzés fenyegeti. Mivel most a fokozott fertőzésveszély miatt a rendszeres edzőtermi edzések nem lehetségesek, így Juditnak volt egy nagy ötlete, hogy tartsuk az edzéseket online. Ennek nagyon megörültem, mivel így nem kell hetekre, sőt esetleg hónapokra az edzéseket abbahagyni. Megvolt az első online edzés otthon, melyet nagyon élveztem, nagyon jól sikerült és fogjuk folytatni, amíg a jelenegi körülmények ezt szükségessé teszik.
Dr. Hornyik Andrea
Kardiológus Főorvos
Keserű leckét kaptunk a sorstól, ami fenekestől felforgatta eddigi életünket. Az a kijelentés, ahogy szoktam/szoktuk, értelmetlenné vált. A kis- és nagyterem közül sem választhatunk, legfeljebb arról dönthetünk, hogy otthonunk melyik helyiségét nevezzük ki ideiglenesen edzőteremnek. Mert bár a koronavírus miatt most nem járhatunk a terembe, a személyi edzéseket nem kell kihagynunk a ránk váró nehéz időszakban sem. Köszönet ezért Juditnak, aki a kényszerű helyzetből igyekezett kihozni a legjobbat, és gyorsan megszervezte, hogyan tudunk online edzeni. Így bár otthon maradunk, de fölös energiánkat – és nem utolsósorban a veszélyhelyzet miatt felgyülemlő feszültséget – levezethetjük kedvenc edzőnkkel.
Uri Mariann
Főszerkesztő, Észak-Magyarország
Mi három éve töretlenül edzünk hetente kétszer Judittal. Kezdetben engem két gyermek után a „jó formám” visszaszerzése motivált leginkább, a páromnak pedig akkoriban komoly tüneteket okozott a nyaki gerincsérve: mindennapos, állandó, karba sugárzó fájdalom, amely minden tevékenységében és a pihenésben, alvásban is nagyon zavarta. Az edzésnek hála mindketten hamar tapasztaltuk a változásokat, az alig viselhető fájdalom például 1 hónap alatt teljesen megszűnt, és azóta sem tért vissza. A látványos és érezhető hatás igen motiváló volt, így az edzést azóta sem hagytuk abba. Nem volt kérdés, hogy folytassuk-e online ebben a rendkívüli helyzetben. A nappalinkból videóhívással azonos minőségben tudjuk az edzéseket végezni, mint az edzőteremben. Választunk egy jó zenét Judittal és már kezdhetjük is a korábban megszokott időpontunkban a jól bevált edzésünket. Egyedül a személyes jelenlét adta közös élmény hiányzik nekünk, ám a lehetőség, hogy az edzést nem kellett abbahagynunk és azonos minőségben folytathatjuk, most bátran állíthatjuk: életmentő.
Juhász Zsófia
Család és Párterapeuta
Több, mint 8 éve annak, hogy a Juditék által tartott edzés az életem részévé vált. Most, egy síbalesetet követően, műtéti beavatkozás vàr ràm. Az orvosom tanácsára most az alsó végtagok izomzatának megerősítése a cél. És az sem kérdés, hogy a műtétet követően, a felépülésem segítő rehabilitációt szintén Juditra bízom. A sport, a mozgás öröme mindenkié!
M. H. Kriszta
Jogász
6 évvel ezelőtt egy ritka neurológiai betegség következtében nyaktól lefelé lebénultam. Közel 1 éves kórházi rehabilitációs kezelés után, a gyógytornát itthon folytattam tovább gyógytornász segítségével. Egy idő után azt éreztem, hogy az itthoni torna már nem hozza meg számomra a megfelelő állapot javulást, illetve szükségem volt arra is, hogy a sportot, kiszakadva az itthoni közegből, emberek között folytassam tovább. Egy kedves ismerősömet kértem meg, aki jártas a sport világában Miskolcon, hogy segítsen nekem megtalálni a legjobb szakembert. Ő ajánlotta nekem Juditot, akivel 2019 év elején kezdtük meg a közös munkát. Célunk az erő- és állóképesség javítása, valamint az izomtömeg növelése volt. Heti 2 alkalommal kezdtünk, most heti 4-nél tartunk és nagyon elégedett vagyok az eredményekkel, amiket idáig sikerült elérnünk. Sajnos a járvány miatt nem volt kérdés, hogy elsők közt vonulok önkéntes karanténba. Féltem, hogy ha kimarad a mozgás az életemből, akkor az állapotom esetleges romlásnak indul. Judit azonban nem hagyott kétségek közt és pillanatok alatt előállt az online edzés gondolatával. Gyakorlatilag így egyetlen egy edzésünk sem maradt ki. Most kicsit távolabb egymástól, de folytatódik a közös munka, ami ugyanolyan hatékony. Tehát az izomláz továbbra is garantált!
Kelemen Rita
Recruiter, Auchan Retail Magyarország